Telemann: Tafelmusik részletei

 

 

Ha nem csavargok valahol, akkor otthon igyekszem fotózgatni. A konyhai pulton mangoldszárak között gallia-melone (cukordinnye). Ha valaki  elemezni tudná, miért borzong a hátam az ilyesféle szépségtől? Talán valami idegen hold néz ki így, különös, messzi világok egén? Nagyon oda vagyok tőle...

 

 

Nem kevésbé az elszáradt virág absztrahált tisztaságától. A szigorú  távolság szenvtelen és mégis dús mélységeitől.

 

 

 

Ezeken töprengtem, míg mamám egyre jobb kedvvel mászkálgat a lakásban. Ahogy sebei gyógyulnak, egyre élénkebb, jobb az étvágya, mosolyog.

 

 

 

A városban mindenféle programok vannak, de nem érdekelnek túlzottan. Rendelés előtt néhány perccel tévedtem ide. Forróság, olaszos lengeség, sikátor. Számomra ez az idei győri nyár.

 

 

 

 

 

 A tikkasztó hőség ma reggel véget ért. Hidegfront jött, amit imádok.  Hihetetlenül feldob, amikor egyszer csak itt a hűvös, fúj a szél, és én lebegek. Mintha szerelmes lennék. Ujjongó, diadalmas flow-feeling. Boldogság. Képes lennék egészen új életet kezdeni. Néha az utcán elmegy mellettem valaki (általában nő az a valaki..), és egy szekundum alatt átélem milyen lenne, ha este egy lakásban várna rám, vacsorát főzne, mosolyogva rám pillantana. Idegen városban sétálnánk, mindenféle tervekkel a gondolatainkban... Aztán ugyanilyen gyorsan el is múlik ez a máséletillat, mégis néha hetekig érzem, mintha tényleg megtörtént volna. Tömény érzés, de nem tudom illusztrálni fotón. Hiszen a ma hajnali-reggeli emelkedettséget is csak én érzem újra, ha a közben készült képeket nézem. Milyen kár...

 

Pedig mámorítóan hűvös a levegő, hidegek a színek, átjár a tisztaság, lódul az autó, legszívesebben soha nem állnék meg, hanem előre, távoli helyekre mennék, ahol a hajnali utcán még nem sétál senki, de a boltos már húzza fel az üzlet redőnyét, hidakról ismeretlenek bámulnak fényes vizekbe, és a futó záportól nedves aszfalton valaki jön, aki engem vár, bemegyek a korán kinyitó üzletbe kávéért, mire kiérek már nincs senki, csak az emlékének a nyomai, ambivalens boldogság, hiány, fiatalság...

 

 

 

 

A korai kávézó helyett a nagyáruház. Örömforgácsok sehol, a hajnali sietős léptek másfelé kopognak, nem vár senki.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hazafelé kiszálltam az autóból, hagytam, hogy a szél körüljárja az arcomat, mint Villonnál a  "kalózok szeretőjének", aki tudta, hogy egy szeles napon kiköt a hajó, és akkor a tiszta levegőben gondolkodás nélkül megöli a férfiakat, akik kihasználták.

 

 

 

 

A fotók Szinyei-Merse hangulatúak, én azonban nem ezt éreztem közben. A füvek kalászai, bokrok, fák hajladoztak a szélben, friss levegő sziszegett köztük.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A keleti Nap fénye tükröződik a fém kéményen. Mintha nem is ezen a világon, hanem egy másik dimenzióban utaznék.

 

 

 

 

 

 

 

Mi történt még a héten?

Mindenféle nehéz operációk, betegségek. Méhcsalád (vagy darazsak?) fészkelték be magukat a kórház szellőzőjébe. Látványosan felvonult a tüzoltóség, állati nagy feneket kerítettek az akciónak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fali oroszlánt mindez nem érdekelte.

 

 

 

Meg a gyomnövényt sem.

 

 

 

 

Végül, nem tudtam megállni, hogy az elején mutatott elszáradt hibiszkusz virágot ne tegyem fel színesben is.

 

 

 

 

A jövő héten kis vakáció kezdődik Ábrahámhegyen. Szütsék, Závadáék, Parti Nagy Lajosék, Esterházyék, Darvasiék, Kerékgyártóék, Rényi András, Nádori Lici, Csáki Judit és Radnóti, meg még sokan, ha igaz. Sokat fogok portrézni...