Zsúfolt hetem volt, a hétvégémről nem is beszélve. Két napja nem aludtam ki magam. Háromszor hívtak be a kórházba. Éjjeli szülések, műtétek, egymás után. Előtte mamámért Nagyatádra, jön a húsvét. Egy hete hívott, vidáman újságolta, hogy ha éppen úgy adódna, tudna jönni máris. Így nem maradt más tennivalóm, mint elindulni. A hajnalok még ködösek, frissek, madárdalosak. Mire teljesen felkel a nap, igazi tavaszias fények,színek.

Erről beszéltem. Félúton (nem árulom el pontosan hol), mohos árokpart, nyirkot izzadó földesút, párálló langyosság. A romantikát csak kissé rontja a tény, hogy pisilésre ez a legalkalmasabb hely, ha az ember hosszú útra kel...Miközben elégedetten csorgattam, (kissé lassabban, mint 30 éve), körbenézelődtem. Hamar rájöttem, hogy mások is ismerik ezt az elágazást... Karvastagságú végtermékek, papírhalmok, műanyag flakonok és még nem tudom mi minden undormány halmozódott édes anyaföldünk eme kies szögletében...Aztán nagyot ugrottam, mert egy óriási hangyaboly közepén álltam, és dühödten rontottak rám a hatalmas méretű rovarok. Nem tudom mifélék, még nem láttam ekkora, és ennyire agresszív dögöket. 





A másik megálló ez az oly sokszor fotózott romhalmaz. Mintha egy Gainsborough kép közepén állna az ember.
Elgondolkodtam. Annak ellenére, hogy csaknem azonos utat választok, ha a mamámért megyek, mindig más az élmény. Hányféle útjaim is vannak?
Vannak a szépek, festőiek. Vannak a komor, fenyegetőek. Néha az ezoterikusak. A személyes családiak. A mulatságos butaságon elborzasztóak....





Most a ritmikus, esztétikusak. Függ a napsütéstől, vagy a borult fakóságtól. Évszaktól.










Pasztelltükör Balaton








Mamám szívéhez közelálló rügyfakadás.











Hányféle tavaszok...



Lassan ritmikus erdő specialistává válok....






Meg bakonyi házikó expertté. Eme nevezetes tűzfalat is már sokszor, most épp verőfényben...




Sötét erdőszél. Álmomban ilyenekben üldöznek behemót medvék, vagy ami még rosszabb, hogy nem is tudom ki üldöz. Csak épp menekülni kell...




Családi utak: Mamámmal beugrottunk a húgához, aki nem jött velünk.








Árnykép mamámról. Szeretem ezt a fotót.






Visszafelé egy másik ismerős vidék. Múltkor hó, fehérség, rózsaszín és kármin égalja, azóta kizöldült, a kékvizű levegőben fehér habpárnák úsznak.










Csak egy pillanat műve, valami keserves apropó, és a vidám táj fenyegető ellenség. Ja, igen. Az áprilisi választás jutott eszembe. Nincs kire szavazni...



























Fenyegető viharzónákon haladtunk át, a levegő kristálytiszta, a növényzet friss, üde, hűvös.





Na, itt meg kellett állnom. Szupercella féleség kezdett kialakulni, némi csavarodó mozgásokkal. Anyám rémülten sürgetett, félt, hogy tornádó lesz belőle. (Egyetemista koromban a házunk tetejét elvitte egy tornádó. Halálfélelme volt szüleimnek. Borzalmas hangos morajlást hallottak, az iszapszerűen sűrű levegőben mint óriás fekete madarak, kicsavart fák repültek. A templomtorony  tetején szénaboglyát, meg egy kombájnt emelt át a forgószél. A közeli erdő 100 m szélességben térdmagasságtól felfelé eltűnt. Mint valami éles borotva, tarolta le a tornádó..) Persze szó sem lehetett elinalásról, imádom az ilyen fenyegető szituációkat. Jólesően borzong a hátam, szeretnék belerepülni a felhőbe kitárt karral... De legalábbis egy-két fotót azért, ha már...





Gyönyörű volt. Tornádó nem lett belőle, hálisten.






Amikor a Balaton északi partjánál megálltunk, fekete ruhás motoros csapat érkezett. A kinézetük meglehetősen marcona, de hallgatva a beszélgetésüket, semmi pokolangyalai érzés nem fogott el. Szalonmotorosok voltak. Meglehet hétfőn már könyökvédős könyvelővé, kezdőorvossá, titkárnővé változnak vissza.














Csak egy pillanatra tévedt a szemem erre a feliratra. Mi az a bálabontás kedden, felkiáltójellel?! Miért olyan fontos, hogy hirdetni kelljen?
Krúdy Szindbádjában a szerda délelőtt érkező friss söröshordó csapra verésének az idejét írták így ki. Mire legurították a lovaskocsiról, a kocsma vendégei már megették az ájnspennert (virsli forrón), vagy a tegnapi főzésből megmaradt, piros szaftos pörköltet a sóskifli ropogós csücskével, és lesték a kocsmáros kezét, amint áhitatosan beleverte a csapot a hordóba. Habzó sör csobogott a  korsókba, hangos beszéd, elégedett kortyolgatás az asztaloknál..

Futó másodperc után esett le. Megérkezik a holland, vagy német használtruha bála, azt bontják március 23-án kedden (ezek szerint már elmúlt, lévén 27-e). Harcias nők rohamozzák meg a ládákat, egymás kezéből rángatva a jobb darabokat. Szánalmas, és szomorú. Krúdy óta ide jutottunk.
Menjen a rosseb szavazni.






Erre rímelve a néma felhőmonstrumok közömbösen lódultak át a Bakony-fennsík rétjei felett.





Sóhajtásos rétek, sztaniol egek között utaztunk haza. Isten tudja melyik, hányadik- féle utunkon.





A hajnal ma is ködös.





Rémisztő kép, rémisztő kapualjban. Egy józsefvárosi fotómra montíroztam Zoltán Sándor egyik kollázsát.
Arra a gyerekkori álmomra emlékeztet, amelyben kormos bérház hátsó traktusában nácik elől menekülök.



Most már csak az a kérdés, hogy a múltat, előző életet álmodtam-e, vagy a jövőt?