Nem indult jól a napom. Nyűg-nyűg hátán.  Valami influenzaféle gyötör a hét vége óta.  Tegnap este főtt kukoricát ettem (volna). Már régóta fentem a fogam rá, kedvenceim egyike. Először az lett gyanús, hogy már megfőtt, mégsem volt kukoricaillat a konyhában. Aztán nekiestem még forrón, le is égette a szőrt a szájam padlásáról, de semmi ízt nem éreztem. Éjjel a takonykór már nem csak az ízektől, szagoktól fosztott meg, hanem az alvástól is. Néha-néha,  szundikálós félórák alatt lidércnyomásos álmok.. Reggelre összetörve fájós lábakkal, pocsék hangulatban keltem fel. Egyedüli öröm a hosszasabb tusolás. Nem gondoltam volna boldogult úrfikoromban, hogy ilyen vénemberes örömök, mint a langyos víz paskolása a bőrömön ekkora boldogságot fog jelenteni. Vagy másképpen fogalmazva: hogy ez fog örömet jelenteni. A melóról már nincs is kedvem szólni.

No, de délután!!

Jött a Stuksz! Ez a rendesebbik stukszok közül való. (A kevésbé rendesek még mindig nem tudták befejezni a terasz burkolását. Felválik, levegős az alapozás-ragasztás megami...)
Gergővel nekiálltunk összerakni Szüts Miklós triptichonját, ezalatt az iparos úr kivájta a plafont, lyukat mélyített. Próbaként felállítottuk a képet. Hát, csodás.... Aztán sajnos újra vissza kellett adni a terepet, hogy a gipszkartonos véglegesíteni tudja a mennyezetet, kijavíthassa a sérüléseket. Néhány fotó:





 


 

Örömömben a kertben épp virágzó hibiszkuszok lehullott virágaiból néhány: