Szombaton reggel a városszéli nagyáruházból vezettem haza az autót. Állunk a pirosnál, mögöttem kopott, régi Opelben házaspár, a férfi borostás, tán korán kelt, szabadidőruhában (egykor "mackónak" hívták ezt az öltözéket), ő a sofőr. Nézésében beletörődés. Mellette kövérkés slampos feleség, dühödten bámul, és rág. A férj is rág. Időnként belemártják a kezüket az ölükben láthatatlanul lapuló zacskóba, nemrég vették a Tescoban, kimarkolnak egy adag rágicsát, mohón a szájukba tömik, és ritmikusan jár le-föl az állkapcsuk. Továbbra is mereven néznek előre. Csak a megkövesedett utálat és magány köti őket össze. Meg a rágás. Két reményvesztett, öreg nyúl...

Csütörtökön Pesten jártam, Szüts Miklósnál a Nemzetiben. Fest folyamatosan, és bravúrosan. Ottjártamkor két ismerős volt nála, viszik az utolsó festményt, a fekvő, hosszúkás villanydrótosat. Örülhetnek neki, én a helyükben azonnal a hónam alá, körülpislantás, és futólépésben szaladnék a zsákmánnyal, amíg meg nem gondolják...








A díszletkészítő műhelyben kartoncsíkok egymás hegyén-hátán. Furcsa érzés látni az ismert nagy neveket a papírdobozban.



Visszafelé jövet a felújított és átadott ferencjóskán, balra hatalmas fenyegető fellegek.

 

Ennek megfelelően néhány perc múlva szakadó eső, tomboló szél az autópályán, Tatabányáig.



Otthon csekkoltam a ház teraszának felújítási munkáit. Hatodik hete csak haladgat...Nem csoda. A magyar munkásosztály a mennybe megy.
Fiam mesélte -amikor Londonban nyelvtanulás mellett munkát keresett-, hogy az állásinterjúkon mindent mondhatott, csak azt nem, hogy jogászhallgató, meg hogy magyar. Túlképzett melóst nem akartak a nyakukba, magyart meg azért nem, mert elterjedt vélekedés szerint a magyar melósok lusták, megbízhatatlanok, követelőzőek és így tovább...Alig akartam elhinni, pedig... Tán nem véletlen, hogy az ország itt tart.

   

Édesded alvásukat nem bolygatva fotóztam. Persze, amikor majd fizetni kell, és nyújtják a markukat, hosszú idő fog eltelni, mire hozzájutnak...Az hétszent.



Mi történt még? Előadást tartottam egy konferencián a krónikus kismedencei fájdalom differenciál diagnosztikájáról (ultrahang). Lions klub ülésen évzárás, új elnök megválasztása, borozás a Babarczi pincészetben, füstölt csülkös bableves, pogácsa, lángos, borok....
Az odaúton a városszélen  ijesztő felhő jött, hirtelen. Olyan volt, mintha a víz alól felnézve egy tengerjáró hajó teknő alakú óriási fenekét látná az ember. Szinte kézzel el lehetett érni az alját. Olvastam nemrég, hogy a mostanában megbolonduló klíma következményei ezek a különös képződmények, és mint új felhőtípus, nevet is kapott: "asperatus", azaz ijesztő, félelmetes. Kiugrottam a kocsiból és mire kettőt kattintottam,  odébbrohant. Nyomában dermesztően hideg, erős szél. Öt perce 30 fokban szálltunk az autóba, pár másodperc múltán a kocsi külső hőmérője 16 fokot jelzett...





A borospincében már békésebb a  hangulat







Amíg a szülők, nagypapák iszogattak, a kicsik futkároztak, rozsdás tartályok között bújócskáztak.

  

Egen, rozsdás tartályok között. El is csábultam rögtön. Örök szerelem a rozsdás felület:

 



 

Üvegfelület. Csodaszép szerintem.


  

Az egyik vaskádon kívül ez a piktogram. Nem tudom, mi lehet a jelentése, de nőgyógyászként gyanús asszociációk kavarogtak a fejemben.


  

A borkóstolás vége felé a világ, a poharakkal együtt színesebbnek látszott.

         

Mivel szabadságon vagyok, szabadon kószálhatok a kórház folyosóin, lesve a fényeket:

 

 



Most megint megúntam, majd jövök...