Zsúfolt, nehéz nap volt. Anyám a dédunoka becézgetése, szeretgetése után hazaindult Somogy megyébe. Csomagolás, aggodalmak, útrakészülés (1 napi hidegélelem, innivaló, kabát, ha hideg lesz, blúz, ha meleg lesz), majd nagy sóhajtás, és útnak ereszkedtünk. Meleg dédelgető gondolatok, dícsérő szavak, a kis Luca minden kis mosolyának felidézése közben hirtelen csapott le a rettenet. Szemközt velünk, mint egy filmben, száguldó, fékevesztett motor, róla lerepülő két ember, akik hangos csattanással nekivágódtak egy kőkerítésnek. Aztán a fülsiketitő csend,  közönyösen forgó motorkerék, a földön heverő, nem mozduló utasok.Két másodperc volt csupán. Rohanó emberek, magam is elöl, legközelebbi megállt autósként. Csepp-csepp, a motorbenzin csepegett, gőzölgött, akár a rubinpiros vér, ami a férfi orrából, szájából egyre nagyobb sebességgel megindult...
Élesztés, sápadt aggodalom, mentők, rendőrautó szirénája,  helikopter  mindent elnyomó rotorhangja.. Úgy 90 perc után tudtunk eljönni. Egy halott, egy súlyos sérült... Sokáig alig tudtunk szólni anyámmal, a nyomasztó érzés végig ránktelepedett az úton. Csendes mondatok az értelmetlen halál borzalmáról , két fiatal élet  tönkremeneteléről.. Aztán  búcsúzás, és vissza Budapestre Csurka Eszter kiállításának megnyitójára. Kis késéssel, lihegve beesés a K Petrys ház kormos lépcsőházába, zsivajgó tömegbe, szép képek, ismerősök mosolygó  társaságába...